„Miért nézett ma ilyen csúnyán a főnököm?”

„Mi van, ha nem tetszik neki az új frizurám?”

Néhány gondolat, ami mumusként cikázik a fejünkben, miközben nem is tudjuk, milyen szerencsések vagyunk. Nem is olyan régen, ugyanis a mumust még feketehimlőnek, járványos gyermekbénulásnak vagy torokgyíknak hívták. Lassan teljesen megfeledkezünk róluk, de ők még emlékeznek ránk.

Az utóbbi évtizedek sikeres oltási programjainak köszönhetően számos súlyos fertőző betegségre már csak nagyszüleink emlékeznek, és a kutatásoknak köszönhetően egyre több kórt tudunk radikálisan visszaszorítani. Sajnos, azonban úgy tűnik, hogy a védőoltások saját sikereik áldozatai lettek. Hatékonyságuknak köszönhetően eltűntek a rettenetes kínokat és halált okozó betegségek, így az ember többé nem fél már ezektől. Mára félelmeink a vakcinák vélt, vagy valós mellékhatásaiban öltöttek testet.

Nem állíthatjuk, hogy az oltások nem járhatnak mellékhatásokkal, azonban ezek egyrészt eltörpülnek azon tünetek mellett, amiket azok a betegségek okoznak, amik ellen kapjuk őket,– másrészt a modern kutatásoknak köszönhetően sokkal enyhébbek, mint régen. A betegségek nem csak testileg, de lelkileg is megterhelik a beteget és szeretteit. Kórházban töltött napok, gyógyszeres kezelések, szövődmények, maradandó károsodások.

Sok embert tántorít el a védőoltásoktól a modern vakcinák ára. Azonban – ha már az anyagiakat akarjuk saját egészségünk elé helyezni – egy hosszú hetekig tartó, fájdalmas és bonyolult kórházi kezelés legtöbbször drágább, mint az oltás és természetesen sokkal kellemetlenebb is.

Az ember hajlamos nem komolyan venni az oroszlánt, amíg az a ketrecben van. Ne felejtsük el azonban, hogy, ha megtörténik a baj, azzal nem csak magunkat, de környezetünket is veszélybe sodorjuk. A védőoltások ugyanolyan egészségmegőrző rutin beavatkozások, mint a higiénia. Miközben a mindennapi „rutin-problémákon” görcsölünk, jusson eszünkbe, hogy sokkal veszélyesebb dolgok leselkednek ránk, mint amikért valaha aggódtunk. Ezek a fertőző betegségek váratlanul, a semmiből csapnak le, teljesen felforgatják az életünket és sokkal jobban fájnak, mint az a bizonyos „szúnyogcsípés”.

http://www.kapdeloket.hu

A Park public art projekt 2008.04.20.-án a Föld napja alkalmából került megrendezésre Budapesten, a Deák tér és az Astoria közti területen. A rendezvény célja a klímaváltozás minél szélesebb körű tudatosítása volt egy látványos demonstráció segítségével, melyben közel 35 ezer civil vett részt.

A British Council az Egyesült Királyság nemzetközi kulturális és oktatási szervezete és a van. Alapítvány támogatásával létrejött demonstráción 10 ezer zöld színű pólót osztottak ki, melyet az eseményen részt vevő emberek viseltek, mintegy ezzel „beparkosítva”, és, ha csak egy órára is, zölddé varázsolva a teret. A kampány lényeges eleme, hogy az így kialakult utcaképet a világhírű land art sztárfotós, Jason Hawkes egy helikopterből örökítette meg a magasból. Az esemény üzenete az volt, hogyan festene egy parkosabb, zöldebb, autó-mentesebb Budapest. A projekt arca Ónodi Eszter színésznő volt, aki a klímaváltozás ellen tenni akarás ügye mellé állt. Az eseményt sajtótájékoztató, valamint kampány előzte meg, hogy a demonstráció híre minél szélesebb körbe eljusson. A projektről a 80 000 példányszámban megjelent ingyenes Pesti Est különszám tudósított.

A kampány egyedülállósága abban rejlik, hogy a tömegeket mozgósítva, egy művészeti projekt keretévben hívta fel a figyelmet egy társadalmilag fontos ügyre: a klímaváltozásra.

Ezek a tárgyak egyben társadalomkritikák: magunkról ma, a 21. században.